A szaunaturistáskodás szívcsakrája magától értetődő módon maga a szaunaélmény. Most hagyjuk egy kicsit az egészségügyi vonatkozásokat – arról is lesz majd szó egy későbbi alkalommal -, fókuszáljunk inkább magára az élményre! Arra az élményre, amit szerintem a szaunázást körülvevő rituálétól talán le sem lehet választani. Nem, ne egy szektás élményre gondolj, sokkal inkább valami olyasmire, amit egy jó edzés vagy a kedvenc éttermed ad neked. Először is: igazán szaunázni nem lehet csak úgy beugrani. Vannak ilyen dolgok az életben, amik csak akkor működnek, ha rászánod a kellő időt. Mint mondjuk egy jó húsleves. Vagy egy tökéletes randi. Szóval maga az élmény ezzel kezdődik: amikor megérkezel az öltözőbe, már azzal elkezdődik a ráhangolódás. Előveszel pár frissen mosott törölközőt, puha köntöst, átöltözöl, előtte még dobsz egy gyors zuhit, aztán besétálsz, kiválasztod a számodra komfortos pihenőhelyet. A szaunázás elemi összetevője a tisztaság. (Hopp, megint egy párhuzam a főzéssel, evéssel.) Aztán felfedezed és megtervezed a programodat, kiválasztod, melyik szaunába, melyik felöntésekre ülsz be. Egy-egy új helyen különösen utóbbi tudja meghozni a várakozás élményét, mert már előre azon jár az eszed, hogyan dolgozik majd a szaunamester, milyenek lesznek az illatok, mennyire lesz erős, színes vagy éppen ellazító a program. Van valami szimbolikus abban, amikor végül elfoglalod a helyed a szaunában és bezárul mögötted az ajtó: innentől már tényleg csak magadra és arra a néhány négyzetméterre szűkül a világ, ami körbevesz. Nincs már főnök, anyós, sivító gyerek, csak az egyre jobban lüktető forróság, az áradó illatok és a reakció, amit mindez kivált a testedből. Ahogy emelkedik a pulzusod és megnő a vérnyomásod, majd elindul egy olyan folyamat, amit csak a legkeményebb edzéssel tudsz kiváltani, akkor az izzadsággal együtt a stressz és a negatív gondolatok elhagyják a tested. A helyére pedig megérkezik előbb csak csordogáló, aztán fokozatosan egyre jobban csobogó endorfin. Embere válogatja, van, akinek ehhez elég néhány perc, és van olyan is, akinek ehhez kell egy jó negyedórányi tüzes vízpára de végül mindenkinél eljön az a pont, amikor már “nem bírom tovább”. Itt, a csúcsponton éled át a szaunázás esszenciáját. Amikor a forróságból kiszabadulva, bizsergő végtagokkal beveted magad a hideg víz alá, esetleg utána a jeges merülődézsába, a szíved dörömböléséből és a bőrödön végigcikázó apró tűszúrásokból érzed, ahogy az utolsó kis hajszálered is tocsog a boldogsághormontól. Nem véletlenül hívják ezt az érzést egyesek szaunaorgazmusnak, de én talán még ennél is jobban kedvelem a szaunaszabadság szót.